Svájci minőség

A bőrrák tünetei, fajtái, megelőzése

A bőrrák jelei szabad szemmel jól látható, felismerhető, korai stádiumban hatékonyan kezelhető elváltozások. A bőrdaganatok különös veszélye azonban abban rejlik, hogy későn okoznak fájdalmas panaszokat, a bőrtünetek megjelenését pedig sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Heteken keresztül fennálló, nem gyógyuló, pörkös, hámló bőrelváltozásokkal, növekvő, megváltozott felszínű vagy alakú anyajegyekkel forduljon mielőbb bőrgyógyászhoz! Az időben felismert bőrrák az esetek nagy többségében gyógyítható!

Tartalomjegyzék:

A bőrrák kialakulása

 A bőr különböző rákos kórképeinek közös jellemzője, hogy a tünetek az UV-sugárzásnak leginkább kitett bőrterületeken alakulnak ki leggyakrabban. Sok más daganatos kórképpel ellentétben a bőrrák kialakulásának okai részben ismertek. A bőrsejtek a sorozatos – gyerekkortól kezdődő – leégések során nem regenerálódnak teljesen, az UV-sugárzás bőrkárosító hatásai az évtizedek során összeadódnak, és egyéb tényezők mellett a korábbi leégések is hozzájárulnak a bőrrák megjelenéséhez.

A napsugárzás a bőrben olyan oxidációs folyamatokat indít el, melyek során nagyobb számban keletkeznek szabad gyököknek nevezett párosítatlan elektronokat tartalmazó molekulák. Ezek a szabad gyökök a bőrsejtek molekuláihoz kötődve károsíthatják a sejteket, hosszú távon akár rákos elváltozások kialakulásának okozói is lehetnek. Az antioxidáns vitaminok, különösen az E-vitamin molekuláinak gyors reakciókészsége lehetővé teszi a szabad gyökök megkötését, megelőzve ezzel, hogy azok a bőrsejtek molekuláihoz kötődjenek.

Kerülje el a leégést, csökkentse minimálisra a bőrrák kialakulásának esélyét a napozási szabályok ésszerű betartásával, és a magas minőségű, az UV-A és az UV-B sugárzás ellen egyaránt hatékony védelmet nyújtó, E-vitamint tartalmazó Daylong fényvédő termékek alkalmazásával!

A bőrrák fajtái

 A legismertebb és legveszélyesebb – áttéteket leggyakrabban adó – rosszindulatú bőrdaganat a melanoma. Míg a melanoma egy újonnan megjelenő vagy már meglévő anyajegy kóros elváltozása, a nem melanoma típusú bőrrákok tünetei nem gyógyuló, érdes, hámló, sebes felszínű elszíneződések, lassan növekvő duzzanatok lehetnek.

Aktinikus keratosis – a legnagyobb UV sugárzásnak kitett területeken kialakuló érdes felszínű, nem múló, halvány piros vagy barnás bőrelszíneződések nem daganatos elváltozások, ám mivel egyes kezeletlen esetekben a tünetekből laphámrák is kialakulhat, az aktinikus keratózist rákmegelőző állapotnak nevezik.

Laphámrák – a laphámsejtek túlburjánzása. Vöröses színű, hámló, érdes felületű bőrelváltozás, későbbi stádiumban kisebb duzzanat. Kezeletlen esetekben áttéteket is adhat, de időben felismerve alapvetően jól gyógyítható megbetegedés.

Basalioma – a bőr hámsejtjeiben kialakuló leggyakoribb bőrrák, amely nagyon ritkán ad áttéteket és igen jól gyógyítható, kiújulásának azonban nagy esélye van. Első tünete legtöbbször egy lassan növekvő rózsaszín göböcske megjelenése a bőrön. Későbbi stádiumában jellemző, hogy a basalioma gyakran kisebesedik és a seb újra meg újra kiújul.

Melanoma – a melanocitáknak, a bőr festéktermelő pigmentsejtjeinek túlburjánzása. A pigmentsejtek az UV-sugárzás hatására kezdik meg a melanin termelését. Ez a festékanyag a bőr természetes védekező rendszere a napsugárzás káros hatásai ellen, mivel a lebarnult bőr képes elnyelni a káros sugárzás bizonyos mennyiségét. A bőrrák fajtái közül a melanoma a legveszélyesebb, mivel könnyen ad áttéteket, így a melanoma kezelése során nagyon fontos a daganat mielőbbi felismerése és teljes eltávolítása a bőrszövetből. Leggyakrabban a napsugárzásnak leginkább kitett testrészeken – a háton, a végtagokon vagy a fej-nyak tájékon – jelentkezik új anyajegyek felszínén, vagy már meglévő anyajegyen kialakuló szokatlan elváltozások formájában. Ha bőrén növekvő, sötét színű, akár kékes vagy fekete árnyalatú anyajegy jelenik meg, vagy ha meglévő anyajegye elszíneződik, növekedésnek indul, formája szabálytalanná, felülete sebessé, érdessé válik, illetve vérző vagy viszkető anyajegy megjelenése esetén forduljon bőrgyógyászhoz!

Tünetek

Aktinikus keratózis – az aktinikus keratózis tünete lehet a napfénynek kitett területeken – különösen az arcon - a túlzott UV-sugárzás hatására érdes, pikkelyes felszínű, nem múló, pirosas vagy barnás színű folt megjelenése.

View the embedded image gallery online at:
https://ewopharma.hu/a-borrak-tunetei#sigProId96b5359404

Laphámrák - laphámrák gyanúját vethetik fel az elsősorban napsugárzásnak kitett, fedetlen helyeken, de akár a test egyéb részein is kialakuló vöröses, hámló, nem gyógyuló, későbbiekben kisebb piros duzzanattá alakuló bőrelváltozások.

View the embedded image gallery online at:
https://ewopharma.hu/a-borrak-tunetei#sigProId5681e48fae

Basalioma - a basalioma tünetei közé tartozhat, ha – legtöbbször a nagymértékű UV-sugárzásnak kitett testrészeken – egy fényes, rózsaszínes, apró, lassan növekvő, nem múló göböcske jelenik meg a bőr felszínén. Jellemzője lehet, hogy könnyen fekélyesedik, egymás után többször kisebesedik, bevarasodik, majd megint kisebesedik.

View the embedded image gallery online at:
https://ewopharma.hu/a-borrak-tunetei#sigProId18c411af82

Melanoma - a melanoma tünetei közé az újonnan megjelenő vagy már meglévő anyajegyek formájában, méretében, színében, felszínén kialakuló elváltozások tartozhatnak:

  • viszkető anyajegy
  • növekvő, általában 6 mm átmérőnél nagyobb anyajegy
  • a rákos anyajegy szabálytalan szélű is lehet
  • többszínű, a barnán kívül fekete foltokat vagy kékes, lilás elszíneződést tartalmazó anyajegy
  • a rosszindulatú anyajegy gyakran aszimmetrikus formájú

View the embedded image gallery online at:
https://ewopharma.hu/a-borrak-tunetei#sigProIde46fc3b599

Létezik ú.n. ABCDE kritérium-rendszer, a könnyebb megjegyezhetőség kedvéért:

A: aszimmetria, avagy mennyire szabálytalan az alakja az adott elváltozásnak

B: border, azaz határ: élesen elkülönül-e az elváltozás az ép környezetétől, vagy elmosódott a határ (szabálytalan szél)

C: color, szín: a melanomák nem homogén színezetűek, hanem különböző színárnyalatokat mutatnak

D: diamater, átmérő: a 6 mm-nél nagyobb anyajegyekből nagyobb valószínűséggel alakul ki melanoma

E: enlarging, vagy növekvő: növekszik-e az elváltozás mérete

A bőrrák megelőzése 

Az UV-sugárzás következtében károsodott bőrsejtek nem regenerálódnak teljes mértékben, a leégések az évtizedek során összeadódnak és egyes esetekben bőrdaganatok kialakulásához vezethetnek. Ennek következtében a bőrrák gyógyítása előtt a legfontosabb lépés a megelőzés! Napozáskor, hegyvidéki kiránduláskor, vízitúra vagy kinti munka alkalmával használja rendszeresen a Daylong termékcsalád -

 fényvédőjét!

Az extra vízálló, bőrvédő antioxidáns E-vitamint tartalmazó Daylong naptejek teljes körű védelmet nyújtanak az UV-A és az UV-B sugárzás okozta leégés ellen egyaránt. Tartósítószer- és illatanyagok nélkül, napallergiások, érzékeny bőrűek számára emulgeálószert és zsírt sem tartalmazó gél illetve gél-spray változatban is kaphatók. Válassza a biztonságot, és védje bőrét a svájci minőségű Daylong naptejek segítségével!

Promóciós szabályzat

A promóciót a Perskindol Aktív Gél kozmetikum forgalmazójaként az EWOPHARMA Hungary Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 73/F) szervezi. A promócióban a www.ewopharma.hu portál 18. évüket betöltött, cselekvőképes internet felhasználói vehetnek részt, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel (továbbiakban Megrendelő). A promóció keretében az EWOPHARMA Hungary Kft. a megrendeléstől számított 10 munkanapon belül egy 4 ml-es Perskindol Aktív Gél termékmintát, hírlevélre történő feliratkozás esetén az említett termékminta mellett plusz egy 4 ml-es Perskindol Cool Gél termékmintát postáz ki, kizárólag Magyarország területére. A pontatlanul megadott adatok vagy a Magyar Posta Zrt. okozta késedelemért vagy meghiúsulásért az EWOPHARMA Hungary Kft. nem vállal felelősséget.

Az ajándék termékminta készpénzre nem váltható, és nem értékesíthető. Egy lakcímre csak egy Perskindol Aktív Gél vagy egy Perskindol Aktív Gél plusz egy Perskindol Cool Gél termékmintát küldünk ki. A promóció időtartama visszavonásig érvényes.

A Megrendelő a megrendelés elküldésével elfogadja a Jogi, adatvédelmi és felhasználási feltételeket, valamint a Promóciós szabályzatot és hozzájárul ahhoz, hogy megadott adatait (név, lakcím) az EWOPHARMA Hungary Kft. az Adatkezelési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően, mint adatkezelő, anyagi ellenszolgáltatás nélkül – a termékminta küldése céljából – a promóció időtartamának végéig kezelje.

A Megrendelő a hírlevélre történő feliratkozással hozzájárul ahhoz, hogy számára az EWOPHARMA Hungary Kft. rendszeresen hírleveleket, újabb promóciós ajánlatokat juttasson el e-mail-ben, legkésőbb ezen hozzájárulás visszavonásáig. Ennek érdekében az EWOPHARMA Hungary Kft. a megrendelő nevét és e-mail címét kezelheti.

A Megrendelő a termékminta és a hírlevél küldése érdekében megvalósított adatkezelésről, a kezelt adatok köréről, az adatok módosítása és törlése iránti igényről és ennek módjáról a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kaphat felvilágosítást. Az adatkezelést bármikor megtilthatja a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy az EWOPHARMA Hungary Kft. székhelyére (1021 Budapest, Budakeszi út 73/F) címzett postai küldeményben.

Az adatkezelő által használt adatok vonatkozásában a Megrendelőt megilleti az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Információs törvény) 14-23. §-aiban meghatározott valamennyi jogosultság, esetleges jogérvényesítési igényét pedig bíróság előtt gyakorolhatja.

Az EWOPHARMA Hungary Kft. a személyes adatokat az Információs törvény rendelkezései szerint, bizalmasan kezeli a Megrendelőtől kapott felhatalmazás keretei között.

A termékminta küldéséhez kapcsolódó adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-128911/2017.
A hírlevél küldéshez kapcsolódó adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-81816/2014.

A Promóciós szabályzat – indokolt esetben történő – megváltoztatásának és törlésének jogát az EWOPHARMA Hungary Kft. fenntartja.

Budapest, 2017. október 2.

Promóciós szabályzat

A promóciót a Revalid proteintartalmú sampon kozmetikum forgalmazójaként az EWOPHARMA Hungary Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 73/F) szervezi. A promócióban a www.ewopharma.hu portál 18. évüket betöltött, cselekvőképes internet felhasználói vehetnek részt, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel (továbbiakban Megrendelő). A promóció keretében az EWOPHARMA Hungary Kft. a megrendeléstől számított 10 munkanapon belül egy 10 ml-es Revalid proteintartalmú sampon termékmintát, hírlevélre történő feliratkozás esetén az említett termékminta mellett plusz egy 10 ml-es Revalid revitalizáló, proteintartalmú hajbalzsam termékmintát postáz ki, kizárólag Magyarország területére. A pontatlanul megadott adatok vagy a Magyar Posta Zrt. okozta késedelemért vagy meghiúsulásért az EWOPHARMA Hungary Kft. nem vállal felelősséget.

Az ajándék termékminta készpénzre nem váltható, és nem értékesíthető. Egy lakcímre csak egy Revalid proteintartalmú sampon vagy egy Revalid proteintartalmú sampon plusz egy Revalid revitalizáló, proteintartalmú hajbalzsam termékmintát küldünk ki. A promóció időtartama visszavonásig érvényes.

A Megrendelő a megrendelés elküldésével elfogadja a Jogi, adatvédelmi és felhasználási feltételeket, valamint a Promóciós szabályzatot és hozzájárul ahhoz, hogy megadott adatait (név, lakcím) az EWOPHARMA Hungary Kft. az Adatkezelési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően, mint adatkezelő, anyagi ellenszolgáltatás nélkül – a termékminta küldése céljából – a promóció időtartamának végéig kezelje.

A Megrendelő a hírlevélre történő feliratkozással hozzájárul ahhoz, hogy számára az EWOPHARMA Hungary Kft. rendszeresen hírleveleket, újabb promóciós ajánlatokat juttasson el e-mail-ben, legkésőbb ezen hozzájárulás visszavonásáig. Ennek érdekében az EWOPHARMA Hungary Kft. a megrendelő nevét és e-mail címét kezelheti.

A Megrendelő a termékminta és a hírlevél küldése érdekében megvalósított adatkezelésről, a kezelt adatok köréről, az adatok módosítása és törlése iránti igényről és ennek módjáról a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen kaphat felvilágosítást. Az adatkezelést bármikor megtilthatja a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy az EWOPHARMA Hungary Kft. székhelyére (1021 Budapest, Budakeszi út 73/F) címzett postai küldeményben.

Az adatkezelő által használt adatok vonatkozásában a Megrendelőt megilleti az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Információs törvény) 14-23. §-aiban meghatározott valamennyi jogosultság, esetleges jogérvényesítési igényét pedig bíróság előtt gyakorolhatja.

Az EWOPHARMA Hungary Kft. a személyes adatokat az Információs törvény rendelkezései szerint, bizalmasan kezeli a Megrendelőtől kapott felhatalmazás keretei között.

A termékminta küldéséhez kapcsolódó adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-128912/2017.
A hírlevél küldéshez kapcsolódó adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-81816/2014.

A Promóciós szabályzat – indokolt esetben történő – megváltoztatásának és törlésének jogát az EWOPHARMA Hungary Kft. fenntartja.

Budapest, 2017. október 20.

Promóciós szabályzat

A promóciót a Revalid revitalizáló, proteintartalmú hajbalzsam kozmetikum forgalmazójaként az EWOPHARMA Hungary Kft. (1021 Budapest, Budakeszi út 73/F) szervezi. A promócióban a www.ewopharma.hu portál 18. évüket betöltött, cselekvőképes internet felhasználói vehetnek részt, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel (továbbiakban Megrendelő). A promóció keretében az EWOPHARMA Hungary Kft. a megrendeléstől számított 10 munkanapon belül egy 10 ml-es Revalid revitalizáló, proteintartalmú hajbalzsam termékmintát, hírlevélre történő feliratkozás esetén az említett termékminta mellett plusz egy 10 ml-es Revalid proteintartalmú sampon termékmintát postáz ki, kizárólag Magyarország területére. A pontatlanul megadott adatok vagy a Magyar Posta Zrt. okozta késedelemért vagy meghiúsulásért az EWOPHARMA Hungary Kft. nem vállal felelősséget.

Az ajándék termékminta készpénzre nem váltható, és nem értékesíthető. Egy lakcímre csak egy Revalid revitalizáló, proteintartalmú hajbalzsam vagy egy Revalid revitalizáló, proteintartalmú hajbalzsam plusz egy Revalid proteintartalmú sampon termékmintát küldünk ki. A promóció időtartama visszavonásig érvényes.